Első találkozás a pácienssel – AZ ELSŐ VIZIT: kb. 90 perc
Az első találkozás minden kapcsolatban nagyon fontos, meghatározó jelentőségű.
Különösen fontos ez egy olyan bizalmi kapcsolatnál, mint amilyen a Természetgyógyász –beteg/kliens viszony. Teljesen természetes, hogy a páciens kicsit izgatott várakozással tekint ez első vizit elé. Ennek eloszlatásában kívánok segíteni azzal, hogy az alábbiakban részletesen leírom, mire számíthat, mi történik majd az első találkozás során. Az első kapcsolatfelvétel során – történhet e-mailben vagy telefonon – időpontot egyeztetünk a pácienssel és ha szükséges elmondom neki, hogy milyen útvonalon juthat el hozzám legegyszerűbben.
Mit hozzon magával?
Bármilyen problémával fordul hozzám, nagyon fontos, hogy pontosan ismerjem általános egészségi állapotát, ezért kérem, hogy az állapotfelméréshez — betekintésre — hozza magával zárójelentéseit, leleteit illetve (ha van ilyen) a szakorvosnál kapott ambuláns lapot (ezen szerepel a diagnózis, a terápiás javaslat, a kezelőorvos neve és elérhetősége), valamint listát arról, hogy milyen és mennyi gyógyszert szed.
Ha még nincs orvosilag megállapított betegsége, diagnózisa, akkor természetesen e nélkül jöhet.
Ezen kívül az is előfordulhat, hogy egy páciens nem beteg, hanem csak megelőzési, fizikai közérzetjavítás és”karbantartási” célból keres fel engem. Ekkor esetleg ő maga mondhatja meg, hogy milyen gyógymódot szeretne választani. Természetesen ekkor is elmondom a véleményemet, ha úgy látom, hogy egy másik gyógymód hatékonyabb lenne az adott probléma megelőzése érdekében.
A páciens orvosi diagnózisának áttekintése után – ha vannak ilyenek – egy állapotfelmérésre kerül sor. Ez kb. egy órát vehet igénybe, néha valamivel többet is. Ennek keretében én több módszert is alkalmazok.
Beszélgetés
Az első vizit beszélgetéssel kezdődik, melynek során nem csak a konkrét problémáról kérdezem majd, hanem igyekszem megismerni a mindennapjait, esetleg élete korábbi szakaszait is. Módszerem egy holisztikus –rendszerszemléletű állapotfelmérés.
Így kaphatok teljes képet életéről és így tudok javaslatot tenni az Önnek legmegfelelőbb terápiára.
Az állapotfelmérésem eklektikus (több irányzat módszerét alkalmazom), amely:
1. Eszközös-MERIDIM-Meridián mérőműszeres vizsgálat-számítógépes elemzéssel a meridiánok energetikai állapotának bemérésére:
Állapot felmérés: MERIDIM-meridián energetikai állapot felmérő mérőműszer:
- Mér
- Kiértékel(grafikusan és szövegesen)
- Kezelési javaslatot ad
Gyors-pontos-korrekt mérés-a keleti gyógyászat által alkalmazott meridiánrendszer feltérképezésére-több formulás (általános értékelés-12 fő meridián,szervóra, öt-elem,yin-jang összesítő, számítógépes ábrázolási lehetőséggel.
Szöveges kiértékelést is ad a mért energetikai állapotra.
Állapotmérés utáni- Fülkezelési (fülakupunktúra tűvel vagy elektro-akupunktúra) javaslat, Bach Virágcsepp javaslat, Schüssler-só javaslatot és Homeopátiás készítmény javaslatot biztosít az adott energetikai állapotra.
https://www.youtube.com/watch?v=Cg4f2Lf52Nw#t=55
- MEGTEKINTÉS-ből, amely a páciens arckifejezésének és alkatának általános és helyi változásait, szem-és arc-, FÜL illetve, bőr-állag és állapotdiagnosztikai megtekintését, valamint nyelvének megtekintését foglalja magába, valamint a kéz és köröm jellegzetességek, elváltozásokat térképezi fel.
- Részletes KIKÉRDEZÉS-ből, amely az állapotának vagy a betegség megjelenéséről, fejlődésének körülményeiről és a többi ezzel kapcsolatos tényről ad felvilágosítást. Ez az állapotfelmérő módszert a Hagyományos Nyugati és a Hagyományos Kínai Medicína elemeit felhasználva alkalmazom.
- Szükség esetén egy AUDIO-OLFAKTIV VIZSGÁLAT-ból, amelynek során a gyógyító meghallgatja a beszédhangot és más, a beteg által kibocsátott hangokat, valamint érzékeli a test által esetlegesen kibocsátott szagokat. Kérdéseket teszek fel ezekkel kapcsolatban.
- Szükség esetén TAPINTÁS-ból, amelynek folyamán a mellkast, hasat, pulzust, illetve a végtagokat vizsgáljuk.
- Szükség esetén Nyugati medicina- állapotfelmérő – megelőző-szűrővizsgálatai-komplexen melyre kompetenciám van (Egészségügyi Főiskola) végzettségeimből fakadóan, illetve a kliens kérése alapján. Ezek: Látás, hallás, pulzus, vérnyomás, mozgás szervrendszeri elváltozások,stb.
A betegség változásait a vizsgálat ezen 5 szakasza teszi felbecsülhetővé. Ez fontos ahhoz, hogy a betegség okát és természetét megismerjük, megértsük.
Ennek alapján azután a páciensnek javaslatot teszek a kezelési módra és a kezelések sűrűségére és időtartamára vonatkozóan. Ez utóbbit nem lehet minden esetben azonnal megállapítani, mert nagyban függ a páciensnek a kezelésekre való reakcióitól, az adott betegségtől és a betegség fennállásának időtartamától.
A terápia kiválasztása
Egy-egy probléma kezelésére általában több terápiás lehetőség is kínálkozik. Az állapotfelmérést követően részletesen ismertetem az Ön esetében alkalmazható terápiás eljárásokat, illetve ezek kombinációt, és az egyes megoldásoktól várható eredményeket. Ezek ismeretében együtt választjuk ki az Ön alkatának, időbeosztásának és egyéb lehetőségeinek leginkább megfelelő kezelési programot.
A kezelés
Amennyiben Ön felkészült rá, úgy a javasolt terápiás eljárásokból kiválasztott kezelési programot is megkezdjük. Megtörténik tehát például az első akupunktúrás kezelés, amennyiben felkészült rá. Amennyiben Ön, orvosilag kezelés alatt áll, a beállított gyógyszerszedést és az orvosi gyógymódokat továbbra is folytatnia kell. Kezelési módjaim kiegészítő (komplementer), kezelések, ezen esetben, melyek ha szükséges az orvosi terápia,azt nem helyettesítik. Az általam végzett eljárásokról kezelő orvosát tájékoztatnia kell.
A szolgáltatásaimat egészségmegőrzés célzattal igénybevevők, a komplex (testi-lelki-érzelmi) kezelés jóvoltából, közérzetük fokozatos javulását tapasztalhatják.