Köpölyöző üveg ábrázolása már a régi Egyiptomból is maradt ránk. Az ókori Görögországban a köpölyözést oly nagyra becsülték, hogy a köpölyöző harang az orvosok emblémája lett.A köpölyözés külső, fizikális gyógymód. A köpölyözés során a vákuum hatására, a kezelt területen, a kapillárisok kitágulnak, ez friss vér és több oxigén beáramlását teszi lehetővé, ami egyenletesen átjárja a kötőszöveteket. Az elhasznált vért, a nyirok- és anyagcsere végtermékeit a véráramba pumpálja, amelyek a vesék irányába áramlanak. Megtisztítja a szöveteket a salakanyagtól. A vákuum szívóhatásával vérbőséget okoz az adott területen, javul az itt lévő bőr, izom, valamint a területhez tartozó belső szervek vérellátása, vérkeringése, anyagcseréje, valamint a helyileg fellépő vérbőség aktivizálja a szervezet egy vagy több meridiánját, s így fokozza a bioenergia áramlását. A köpölyözés a Chi ingerlésének egyik legerősebb módja.
Hippokratész szerint a szervezetből a rossz és pangó vér elvezetődik, mind a távoli, mind a mélyebb rétegekből, ezzel egyensúlyt hozva létre. A kínai gyógyászat szerint a köpölyözés szabaddá teszi az energiapályákat, elvezeti a mérgező energiákat, a salakanyagot, serkenti a vérképző rendszert és helyreállítja a yin-yang egyensúlyt.
A meleg köpöly a vákuum létesítésére hőt használ, a hideg köpöly egy kis szelepen keresztül kiszivattyúzza a levegőt a csészéből.
Mai formája a gumiköpöly is jól alkalmazható a szépségápolás területén a narancsbőr eltüntetésére, nyirokmasszázsra, a felgyülemlett, pangó nyirok elvezetésére is kiváló eszköz. Csúszásos technikája a nyuvasztás, melyet nagyobb izom felett végeznek.
A köpölyözés nagy előnye, hogy egyszerű, széles körben alkalmazható, hatása gyors és tartós, mellékhatása nincs, növeli a szervezet ellenálló képességét, kiválóan használható megelőzésre. A köpölyözéssel csodákat érhetünk el a testi és lelki frissesség visszaállításában.A köpölyözés gyakorisága: egy kúra 8-10 kezelésből ajánlott mindig figyelembe véve a betegség stádiumát, jellegét. Megelőzésre félévente, évente.
Javasolt:
- az akupunktúrás pontokon, a meridiánok mentén
- fájdalmak csillapítására, izomduzzanatok csökkentésére,
- a bőralatti kötőszövet keringésének javítására,
- megfázáskor, influenza, vagy vírusfertőzés esetén,
- tüdőgyulladásnál, mellhártyagyulladásnál, hörgőgyulladásnál,
- asztma, bronchitis, szamárköhögés esetén, fejfájás, szédülés kezelésére,
- húzódások, izomfájdalmak, ficamok, ízületi fájdalmak kezelésére,
- ischias, lumbágó, bordaközi idegfájdalmakra,
- gyomorproblémáknál, hasi fájdalmak, székrekedés, hasmenés, hányinger kezelésére
- menstruációs fájdalmaknál, bármely más menzesz probléma esetén
Tilos:
- szív, nagyerek, tág visszerek, fekélyek, sebek felett,
- kismamák hasán
- fejen, rosszullét esetén,
- száraz, repedezett, kiütéses bőrfelszínen